The travelling

Természetesen lemerítette :P No problem. Gondoltam én. Aztán most meg küzdenem kell a netért a táborban, mivel a wireless internet nagyon gyenge. Pedig már több helyet is kipróbáltam.

Így marad a jó öreg word, amibe beleírom az infókat és ha lesz rá lehetőségem feltöltöm  a szöveget.

Gondoltam a sok információt több részre osztom így könnyebb nekem is és remélhetőleg nektek is :)

Az út. Hoszú hosszú és hosszú. A Liszt Ferenc reptér egész jól néz ki azon a részen, ahova már családtagok nem jöhetnek be. Utólag is köszönöm kis családomnak, hogy ennyire „jól viselkedtek”.

A repülőre nem kellett sokat várni és pontosan indultunk.

Viszont nem ablak mellé kerültem, mert a drága budapesti személyzet nem volt kedves. Így Dia és én is a középső sor közepére kerültünk. Legtávolabb az ablaktól :( Sebaj, majd hazafelé :)

A személyzet fele-fele volt, amerikai, magyar. A szomszádaim egy elfelejtett nevü lány (az a tök jó névmemóriám :P), egy magyar lány és Gosha (talán :S) lengyel leányzó voltak. A két magyar Veronika és én először repültünk. Amúgy a gép dugig volt magyarral. A felszállást konkrétan meg sem éreztük, mert a csajszi és én is kérdeztük, hogy már a levegőben vagyunk? (Amúgy cseles volt a kapitány, mert még javában ment a tájékoztató, amikor már emelkedtünk.) Egy kis figyelemelterelés ;)

Szóval tök jó volt :) Mindenkinek ajánlom. A leszállást viszon már nem igazán. Az egy kissé rázósabb volt.

A menü grill csirke saláta meg egy sajtnak látszó vmi, meg pici péksüti vaj ja és csomó drink. Basszus most nézem, hogy azt írtam drink. Tudom ez eléggé hülyén hangzik, de tényleg az ember agya el kezd egy idő után két nyelven gondolkodni. (bevallom sosem értettem meg azokat, akik amikor hazajöttek és nem tudtak olykor olykor 1-1 szót magyarul, most már megértem őket)

Szóval leszállás előtt egy kis pizza még. Közben filmnézés. Az egyik valami sok híres szereplős volt. Uncsi. Közben lehetett zenét hallgatni :) Aztán jött Tim Burton filmje a Charlei és a csokigyár. Ja és a legjobb, hogy magyarul lehetett hallgatni :) Kicsit bűntudatom is volt emiatt :P

Ja és az elmaradhatatlan google térkép, ami mutatta hol vagyunk.

JFK repülőtér órási. Sok gép sok ember és az első sokk. Otthon fél 11 felé jár az idő, ott pedig csak kora délután.  Természetesen nem tudtam aludni semmit. Így nagyon kókadt voltam.

Fel a vonatra és keresni a CCUSA-s embereket. A vicc az, hogy végig velünk utazott. Jaaa mégsem. Most jött ide és mondta, hogy Kijevben szállt át. Akkor összekevertem valakivel. :P

Most valahogyan rövidíteni kellene…..Hmmm…. A képek majd segítenek, melyeket fogalmam sincs mikor tudom feltenni, mert nem elég a sebesség. Sorry mindenkitől.

A szálláson már vártak minket Dia unokabáttyáék. Veronika, aki 8 éve kinn él és amerikai állampolgár és a férje, Attila. Szóval közel 11-12 óra utazás után egy kis városnézés :) És ekkor jött a sárga taxi, Starbucks Coffe, Tony Awards díjátadó, filmforgatás, tüntetés, dugó éééééés Mekiiiii :)

Rajongóimnak jelentem, hogy a sajburger detto ugyan az. Szóval Anett és Kriszti el kell, hogy keserítselek benneteket sorry :(

Aztán miután már folyt a könnyem, hasogatott a hátam és az átállás miatt elkezdett remegni a kezem, kiszáradtam visszamentünk a szállásra. De ennek ellenére marha jó volt. 25 óra ébrenlét után kifizettem a taxit :D

Fürdés, alvás éjfélkor. Illetve csak szerettem volna. Másnap 6-kor ébresztés, mivel már 7:00 el kellett hagyni a szállást, hogy 9:00kor elérjük a buszt. Azt a buszt, amiről korábban meséltem.

Szóval akár lehetne itt egy kis cezúra.

A többit a következő bejegyzésben.

Folyt. köv.