Mert az USA-ban vagyunk

Hola, Privjet, Ahoj, Hi, Sziasztok!


Gondoltam mielőtt befejezem az utolsó előtti day off-at a tábor befejeztével írok pár sort az elmúlt nap történéseiről. Az idő szalad, az emberek pedig folyamatosan csordogálnak el. Egyre több a sírás rívás és a búcsú. Szinte minden napra jut egy. Lehet, hogy már mondtam, de nagyon gyorsan elment az itt töltött idő.
 Még élénken emlékszem, amikor Pourtsmouth-ban odajött hozzánk George és megkérdezte, hogy véletlenül nem én vagyok-e Gabor Czerna [marha jó amerikai akcentussal, amelynek hatására másodpercekig csak néztem rá bambán]. Vagy, amikor az első éjszaka plusz takarót kaptam, az első munkanap, amikor azt gondoltam ezt nem élem túl. Mindennek legalább 3 féle neve volt a konyhán, én meg egyet sem tudtam belőlük :P Aztán lassan az ember belejött a dologba. Ismerősöket, barátokat szerzett lassan és elkezdett biztosabban, otthonosabban mozogni a táborban. Megszokta, hogy minden reggel amikor felkell a "Jó reggelt" mondatra nem reagálnak az emberek. (Igen ez is megesett velem az első héten, amikor bőszen köszöntöttem az embereket Sziával :D vagy Jó reggelttel :D)
Most pedig ott tartunk, hogy az utolsó napokat töltjük együtt itt a táborban. Mindenkin érződik ez. A tegnapi utolsó worship is eléggé érzelemdúsra sikeredett. Az istentisztelet után általában az emberek levonulnak egy kis meglepetés nasit, vagy jégkrémet enni. Tegnap azonban senki sem volt igazán éhes. Fenn maradtunk a Moose Hall-ban (Ez egy játéktér a gyerekeknek a főházon belül, de legtöbbször a személyzet tagjai pihennek itt.)

Moose Hall

Tovább énekeltek és szerencsére pont a kedvenc dalaimat, amiknek a refrénjét már én is tudtam fejből. Még Anton is az orosz csávó sem volt éhes, aki általában este azzal nyaggat, hogy "Go Gabor, find chicken for me" (és ezt képzeljétek el mélyről jövő, erőteljes orosz akcentussal). Előre is elnézést amiatt, hogy elkezdek nosztalgiázni, de így könnyebb nekem.
Amikor még csak ide készültem, akkor is már napokkal előtte kezdtem valahogy lelkiekben felkészíteni magam, hogy egyszer mindennek vége szakad. Most ez szerintem ez egy fokkal intenzívebb lesz.

Ennyi lelkizés után nézzük meg milyen kalandok maradnak az utolsó 13 napra.

Tegnap sikerült újra lovagolnom menni :D Most már kipróbáltam az ügetést is. Mondanom se kell a tökeim szét mentek tőle. Dia, aki egész jó bánik a lovakkal és már ugrat velük stb. tanított. Magyarul ugyanis kicsit egyszerűbb megérteni, hogy kengyel, a lábfejedet szorítsd oda a ló oldalához és egyebeket.
Minden második ütemre meg állj fel a lovon... He-he mintha az olyan egyszerű lenne :D Sebaj. Esés nélkül megúsztam és a ló sem panaszkodott a végén és végre ügettem vele :D

Aztán még aznap és másnap reggel elmentünk Kyle-al, Brian-el és Kyle-al egyet baseball-ozni. Mert úgye, nem is USA nyár az ha az ember nem próbálja ki a baseball-t.

Annak ellenére, hogy maga a játék elég unalmas, főleg ha csak 4 ember játssza egész jó volt. Főleg annak, aki először fog amcsi ütőt, labdát, kesztyűt, sisakot.
Kiderült, hogy egész jó dobó játékos (pitcher) és ütő vagyok (batter). A második alkalommal már el is találtam a labdát jó messzire beszáguldott az erdőbe :) Az elkapó (cather) nem az igazi a számomra, mert nem volt megfelelő kesztyű a számomra és kb. 3 fejjel kellene magasabbnak lennem a pozícióhoz. Ja és az ütők jelentem nem csak fából, hanem alumíniumból is készülnek és két nagyságú labda létezik a sima baseball és a softball (nagyobb).


Aztán a tegnapi nap folyamán még egy középkori, fantasy viadalt is végignézünk. A lényeg az volt, hogy a gyerekek elkészítették a counsellor-ok páncélját és fegyverét és ezzel küldték őket csatába. A gyerekek marhára élvezték a dolgot, mindenki jókat röhögött azon, ahogy gyepálták egymást.
Mi persze James-nek szurkoltunk, de sajnos ő kiesett az elején :(  (Íme egy videó, ahol James küzd a lila keresztes öltözékben)

Most búcsúzom!

Majd még jelentkezem. Ja és csak tájékoztatásul, ha szeretnétek nekem vmit küldeni ide, akkor azt még most tegyétek mert, 13 nap múlva már nem tudom merre kódorgok majd. :D

Üdv.:
Gábor